Jeffrey Dahmer, Ted Bundy, Henry Lee Lucas, David Berkowitz.

Mindannyian ugyanazzal a személyiségzavarral rendelkeznek. Korábban hívták őket pszichopatáknak, szociopatáknak, manapság az antiszociális személyiségzavart használjuk. De milyenek ők valójában? Tényleg mind kíméletlen, szadista gyilkos lenne? Hogyan vehetjük észre, ha találkozunk egy ilyen típusú személlyel?

Az egyik legfontosabb kritérium, hogy valakire diagnosztikusan kijelenthessük, antiszociális személyiség az, hogy a viselkedészavarok már 15 éves kor előtt megjelennek. A legáltalánosabb ilyen zavarok:

• Képtelen a törvények betartásával a szociális normákhoz alkalmazkodni, amiért gyakran megbüntetik
• Csalási hajlam.
• Ismétlődő hazudozással, álnevek használatával, személyes előny vagy öröm érdekében mások becsapása
• Impulzivitás, vagy a tervezés, előrelátás hiánya
• Ismétlődő verekedést, támadást eredményező ingerlékenység és agresszivitás
• Saját vagy mások biztonságának vakmerő semmibe vétele
• Ismétlődő hibákhoz vezető makacs felelőtlenség, ami a folyamatos kötelezettségek megszegésével jár
• Lelkiismeret furdalás hiánya, emiatt indifferens vagy jogos számukra mások bántalmazása, becsapása vagy meglopása

Tipikus jellemzőjük: nem szeret, nem szorong, nem tanul.

Egy ilyen felsorolás után jogosan gyanítható, hogy az antiszociális személyiségek már fiatalon is sokszor bajba keverednek. Az egyik nagy probléma azonban, hogy ők nem érzik át ennek a súlyát, hiszen ők tényleg nem gondolják azt, hogy bármi rosszat tettek volna.

De vajon hogyan viselkedik egy ilyen ember a kapcsolataiban?

Az antiszociális személyek elsősorban a környezetüknek okoznak szenvedést, ők többnyire nem szenvednek. Leggyakoribb érzelmük a düh, ami akkor tör rájuk, ha nem tudják megszerezni (bármi áron) azt, amire úgy érzik, szükségük van.

A megszerzésre irányuló viselkedés tekintetében két típusú antiszociális személyiség van. Az egyik nyíltan megtámadja, becsapja a másikat. A másik a tipikus szélhámos, aki félrevezetéssel és különböző manipulációk révén igyekszik kihasználni a másikat, és hozzájutni az áhított értékhez.

Az elutasítást nagyon rosszul élik meg, általában azonnal támadással reagálnak. Ez a támadás lehet nyílt erőszak, vagy egy manipulatív manőver is.

Mivel az antiszociális személyiségek számára a legfontosabb az, hogy ki tudják-e használni a másikat, ezért már a kapcsolat kezdetétől azt figyelik, a másik elég erős, kompetens személy-e, aki meg tudja magát védeni, vagy egy tipikus gyenge áldozat, akit használni tud a céljai elérésére.

Több okból, az ilyen személyek gyógykezelése is komoly nehézségekbe ütközik. Ha az orvos bármikor engedményeket tesz, akkor azt ők a gyengeség jelének tekintik. Ha mégis ragaszkodik a kezelő a keretek szigorú betartásához, akkor azt támadásnak érzik, ami haragot vált ki, és azonnal ellenakciót is. Ez természetesen bármilyen kezelést szinte teljesen ellehetetlenít, de legalábbis drasztikusan megnehezít.

A nagyon altruista, önzetlen orvosok számára, akik számára probléma, hogy nemet mondjanak, még nehezebb az együttműködés az ilyen beteggel. Sok esetben a páciens annyira fenyegetővé válhat, hogy biztonsági személyzet is szükséges lehet, hogy el lehessen utasítani őket az amúgy sokszor indokolatlan gyógykezeléstől, amire csak valamilyen haszon reményében tartanak igényt (szabadság, táppénz, rokkantsági előnyök stb.).

Mint látható, ezek a személyek nem véletlenül kapták az antiszociális elnevezést. A társadalmi normákat, az együttélés legalapvetőbb szabályait sem tartják be. A szabályszegésük módja alapján lehetnek klasszikus agresszív „pszichopaták” (Ted Bundy, Hannibal Lecter stb.), vagy lehetnek manipulatív szélhámosok.

Sajnálatos módon semmilyen hatékony pszichoterápiás vagy egyéb kezelés nem létezik jelenleg a számukra. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy semmilyen betegség belátásuk nincsen. Szerintük ők nem betegek vagy személyiségzavarosak, csupán elérik, amit akarnak.